Játékosok, szereplők, bábúk…

A belső hangok nagy játékmesterek, igazi manipulátorok, melyek folyton és szakadatlan kérdésekkel látják el földi létünk minden másodpercét. Ki vagy Te? Hangzott a kérdés, és zavarodott érdeklődéssel fordítottam magamnak, érthetőnek alig mondható válaszom. Még az utolsó hang sem foszlott szét az éterben, de a játékmester újabb kérdéssel bombázta megrendült és reszkető lelkem. Az erőteljesnek hitt férfi létem egyszerre tétova zizzenő gyermekké lett, ki anyja karjába csimpaszkodva reméli a védelmet s a válaszokat egyaránt.

Mi ez kérdeztem? Valóság, vagy illúzió? Én, vagy egy magasabb erő mely segítségnek álcázott csapda?! S mindezen kérdések, kérdéseket szültek, s meddő vitákba bonyolódtam önmagammal. Így hát, számtalan kósza gondolat és racionális érvelés mellett bevallhattam magamnak az igazat, mellyel bizonyára sokunk számára egy képzelt világ omlik össze, majd épül fel újra meg újra hidat ékelve a fizikai világ és az illúziók közé. 

Poros és megfáradt magányunk, jajongva kiált egy új életérzés egy vágyakozó belső hangfoszlány irányába, de a tér és az idő csenddel válaszolva taszít a bizonytalanba, megfosztva mindattól, amit igazán szeretnénk. Olyan ez, mint a fuldokló, aki utolsó percében, testét átfeszítve, elméjét kiürítve, félelmével megküzdve a racionalitás és az illúzió világával kevert képekben látja megfáradt életét.

S bár a hit, mely ebben a percben az egyik mentőöve lehetne, már távolinak és reménytelennek tűnik, s teste elernyedésével, gondolatainak kiürítésével merül a valóság szürke és racionális habjai közé. Gondolataink, furcsa játékra kényszerítenek anélkül, hogy megkérdeznék: szeretnénk-e játszani?

Játék ez, vagy nagyon is a valóság? Kérdeztem újra meg újra magamtól, és válaszokat remélve hallgattam a csöndet, mint titkos besúgót, aki lopva válaszokat sejtetett, de az igazat el nem árulta. Ma már tudom, vagy inkább csak remélem, mindaz, ami életünkben zajlik, játék. S, hogy a játék miként végződik az nagyon is rajtunk múlik. Lehetünk fuldoklók, vagy túlélők, lehetünk szegények, vagy gazdagok. S lehetünk önmagunk, akik igazat tolmácsolnak, akik dramaturgok és színházi fények nélkül élik életüket. Rajtunk múlik a boldogság és a szomorúság, rajtunk játékosokon, szereplőkön, bábúkon. S, hogy az illúzió vagy a sors késztet-e bennünket efféle módszerekre, azt döntse el mindenki magában.

Egy bizonyos, bármely erő is teszi próbára lényünk, furfangossággal, tiszta lélekkel, meg nem alkuvással és hittel, legyőzhetjük és nyertesekké lehetünk. Legyen az illúzió vagy valóság....