Elég régóta foglalkozom már a komplementer medicina különböző szakterületeivel ahhoz, hogy kezdjem azt érezni, mit sem sejtek az egészről. Túl régóta foglalkoztat az ember lélektana, holisztikus jelenléte is ahhoz, hogy lassan kezdjem általa megismerni önmagam. Túl vagyok nagy és szigorú vizsgákon, ahol nem a valódi tudást mérték, csak a számon kérendő tananyagot. Szereztem jó néhány végzettséget igazoló földi címkét, hogy nevezhessenek valahogy. Bejártam a spirituális út ösvényeit, megismerhettem mesternek mondott embereket, átéltem avatásokat, sikereket és kudarcokat. Voltam fent, és zuhantam onnan a mélybe, hogy erőpróbaként fel tudjak újra állni és folytatni legyek képes, amiért megszülettem.

  Néha azonban megáll az ember és elgondolkodik mindazon, amit tett, amit tervez tenni, így én is hasonló pontra jutottam az életem elmúlt időszakában. Feladataim, hivatásom, cselekedeteim mellett feltettem a kérdést: és én, hol vagyok ebben a történetben. Nem-e száguld mellettem el az élet, és némi konvenciónak, elvárásnak, és a társadalmi normáknak megfelelve élem-e az életem? De mi a norma? Mi az elvárás? Mi kényszerít a megfelelésre? Vajon nem magunk állítjuk-e fel ezeket a sokszor korlátozó rendszereket? Vajon nem ettől érezzük-e magunkat biztonságban? Vajon mi változna, ha vállalnánk, önmagunkat olyannak amilyenek vagyunk. Tényleg jobb vagy rosszabb lenne megítélésünk szűkebb vagy tágabb környezetünkben? Hiszem és hangoztatom, hogy ne azzal foglalkozz, mit gondolnak rólad más emberek, önálló individuumnak születtél éld az életed. Akkor még is miért kényszerülünk meghasonulásra, miért érezzük oly sokszor magunkat szorítóban? Miért nem mondjuk ki azt, amit őszintén gondolunk? Miért nem úgy cselekszünk, ahogy az számunkra megfelelő lenne? Miért nem nézhetünk ki úgy, ahogy az nekünk jól esik? Ezer és ezer kérdés közepette, kerestem az igazi valót! Vajon nem lenne-e őszintébb, ha nem a fentebb említett címkék mögé rejtőzve mutatnám önmagam? Változna bármi is? Nézz magadba, mit látsz, ki vagy Te? Ugye milyen nehéz? Hát ez az … a rohanó világ eszményképe a megfelelési kényszerek, az elfogadásért vívott harc mindent kitöröl az emlékeidből, nem vagyunk több mint egy üres pergament melyre láthatatlan tintával jegyezték fel életünk főbb dolgait. Emlékszel mi történt veled a múlt héten? Emlékszel az utolsó szívből jövő mosolyodra? Emlékszel mikor segítettél utoljára önzetlenül valakin?

Tudatára ébredtem, hogy kockáztatni kell és a változás útjára léptem. Mindent vagy semmit alapon kezdtem el megélni mindazt, ami bennem van, amivel születtem, amitől én vagyok saját életem főszereplője. A munka és a hivatás életem része és nem az életem, ezt volt a legnehezebb tudatosítani magamban. Korlátokat húztam és ennek köszönhetően valóban elkezdtem élni. Már volt reggelem és estém. Újra foglalkoztam a rajzolással, újra alkotni kezdtem, amely egy új dimenziót nyitott meg számomra. Újra lett időm az értékes emberi kapcsolataimra, akik türelemmel várták, hosszú idők óta, hogy egyszer majd ráérek egy kávéra, egy beszélgetésre. Szépen lassan átalakultam azzá, ami vagyok, nem tanár, nem cégvezető, nem menedzser, nem terapeuta, hanem én önmagam annak minden velejárójával együtt, aki a fenti címkéknek a megfelelő időben és helyen eleget tesz.

Mindig vonzott az önkifejezés azon formája, hogy a testem, mint festővászon hordozzon jelentőséggel bíró szimbólumokat. De korábban azt gondoltam, ezt nem engedhetem meg, mit gondolnak a tanítványok, mit gondolnak az emberek, mit gondolnak a megbízóim. Vallom, hogy ehhez a lépéshez is meg kell érjen az ember. Természetesen ezt sem bíztam a véletlenre. Hosszú ideig azt gondoltam, hogy egy Maori életfát szeretnék magamra tetováltatni, ami a saját kultúrájában mintegy útlevél funkcionál, a megélt dolgok, tettek, események rajza, szimbólumokba rejtve. Sok éven át kerestem a megfelelő tetováló művészt, aki érti is a Maori kultúra szimbólumrendszerét. Sajnos sikertelenül. Majd lemondtam róla, mondván nem szeretnék egy olyan motívumrendszert hordozni magamon, amit nem tudok mit jelent, nem szeretnék annak az energiának a része lenni, nem szeretném, ha egy szimbólum hatna az életemre, csak azért mert jól néz ki, de nincs tartalma, vagy a Maori kultúra szerint nem érdemeltem ki.

Majd egy kedves ismerősöm, látta az alkotásaimat, amik sok-sok ezer pontból készülnek, és úgy alkotnak képet. Szó, szót váltott és felhívta a figyelmem, hogy a dotwork a tetoválások sokszínűsége közül azt a stílust alkalmazza, amit ahogy én a képeim készítése során is.

Utána jártam, megvizsgáltam és nem volt más hátra, mint 2015 nyarán nekiálltam a saját tetoválásom megtervezésének. Az alapját a hozzám közelálló Védikus rendszerek szimbólumai adják, mantra, mandala, születés és elmúlás örök körforgása, öt alkotó őselem, a teremtés mindent látó szeme, geometriai formák, mint például a háromszög, a kör mint pontok halmaza amelynek nincs kezdete és vége. Megjelenik a három, mint mágikus szám, test, lélek, szellem, a férfi és a nő, mindezt egy életmandalába rejtve. Folytatásaként egy lótusz, indul ki a már elkészült életmandalából, ami az újjászületés szimbólumaként jelenik meg, melynek tetején egy a belső mesterével kommunikáló meditáló alak jelképezi a filozófiát, az új eszmét, az elcsendesülés pillanatait, koncentrikus energia mandalával a háttérben.

A kézfejtől a mellkasig végigfutó alkotás magába foglal, egy főnixmadarat mely emberi alakot vesz fel, a tűz energia jegyében, melyet születési energiaként választottam. Ennek jelentősége, hogy a főnix feláldozza önmagát a tűz oltárán, majd saját pórjából újra teremt egy új világot, egy új eszmét, mely tovább élteti őt. Mindezek mellett szanszkrit eredetű erősítő és tompító szimbólumok is helyt kapnak, hogy egyensúlyt teremtsek a tetoválás hordozott energiája és a földi létem között. Mindezen által, biztos lehetek abban, hogy a szimbólumok az életem jelképezik, erősítik tudatom, építik jellemem, segítenek megélni azt ami én vagyok. Biztonságot érzek, mert tudom, mi miért került a testemre és nem utolsó sorban, abban is biztos vagyok, hogy nem futok össze egy ugyanilyen tetoválással nyáron, a strandon. Lesz-e folytatás? Bizonyára, mivel jelenleg elkészült terv a már életem során megélt események szimbólumait hordozzák. Jó hír, hogy van még hely, van még idő az új tapasztalások számára is.

Visszacsatolásként, fontos lehet megjegyeznem, hogy nem változott semmi amióta a tetoválást hordom, igen sokan rácsodálkoznak, de nem tapasztaltam, hogy bárki ez miatt nem fogadott volna el, vagy rosszabb megítélése lett volna személyemmel kapcsolatban. A tetoválást tudni kell viselni, és ha bent rend, akkor kint is az van. Részemmé vált, mert én alkottam, jellemem, személyiségem, tudatom nem változott, és annak, aki a külső alapján próbál, egy embertársát megítélni van még mit fejlődnie életútján. „Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…”